Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a KCSE GRUND közösségi helyet, melyet a 10 éves Káposztási Családok Egyesülete működtet, tart fenn szakértelemmel és szeretetből az én koordinálásommal 2 éve, a Homoktövis utca 105-107-ben.

Egyrészt ez a KCSE központja, innen dolgozom én is, innen szervezzük a sok-sok közösségi lehetőséget is.  Jelenleg Házasság hetét szervezzük az erdőbe és Fiataloknak animátorképzést márciustól.

Másrészt pedig túlmutat a KCSE GRUND lehetősége Káposztásmegyer határain, mert jönnek Nógrádból, Mogyoródról, Hűvösvölgyből, Óbudáról egyaránt hozzánk dolgozni.

Ez egy teljesen non-profit vállalkozás, melyben az üzleti alapú bérlésektől, képzésektől kezdve a KCSE közösségi programjain, klubokig mindenféle van alap esetben és ezek által önfenntartó a hely.
November elejétől a rendkívüli helyzet van, nem az alap eset, ezért elsősorban az alábbi szolgáltatások dominálnak a helyen és ezekből igyekszünk kijönni, fenntartani. (nem önkormányzati hely, az egyesületünk bérli magánszemélytől és stratégialilag a legjobb helyen van, a suli/ovi/bölcsi/játszótér/buszmegálló közelében)

– Minden nap bérelhető a hely (hétvégén is)– Iroda használható rendszeresen bérlettel munkavégzés céljából (egyszerre max. 3 főt fogadunk a közösségi iroda funkcióban a covid miatt-  biztonságos távolsággal)  – gyors wifi, kávé, tea, laptoptartó, flipchart. 

Bejelentkezés/Foglalás szükséges legkésőbb előző nap este 8- ig: https://kaposztasicsaladok.hu/grund-foglalas/

  • 8 alkalmas fél napos bérlet 12.000 Ft/fő
  • Lehet 1-2 órára is foglalni, képzésre, coachingra, tárgyalásra stb. maximum 10 főig.Kizárólagos helyhasználat- amikor csak az az egy program van a Grundon, más nem tud foglalni arra az idősávra. 3000 Ft/óra. Ezt lehet egyeztetni velem: 06307005418-as számon velem. Ha egy napon belül hosszabb képzésre, egész napra bérelné valaki, arra is adunk egyéni ajánlatot (és egyben a szűrő is mi vagyunk, mert akármi nem tud beszivárogni)


– Amikor bejelenkezés nélkül be lehet ugrani, a helyet megnézni, illetve egyeztetni, kapcsolatot felvenni: Az a KCSE nyitvatartás: Kedd és csütörtök 8-13 óráig.- Maximum 10 főig kisebb rendezvényekre, képzésekre is bérelhető jelenleg. Nagyon jól felszerelt hely: projektorral, flipcharttal, asztalokkal, székekkel, hűtővel, mikróval. Akinek ez érdekes lehet, keressen, egyeztessünk!


Csupa jó ember fordul meg itt:) Szeretünk ezzel foglalkozni.

Üdvözlettel: Smohayné Simon Gyöngyös KCSE ötletgazda, alapító, szervező Festő