Káposztásmegyer II, 2020. Az élet zajlik, lüktet a karantén alatt, végén is. Azt szeretem nagyon a KCSE közösségben, hogy tudunk egymásnak önzetlenül segíteni. Az unalom szó ismeretlen számunkra. Itt mindig történik valami. A jó ötletek találkoznak egymással és megtaláljuk a módját, hogyan erősítsék egymást. Sokan a digitális oktatás, szülői feladatok, saját munka és háztartás, feltöltődés ötszögében éltük mindennapjainkat, amik elég rendesen kitolódtak már a másnapra, hiszen a 24 óra az továbbra is 24 óra.

Olyan kreatív ötletek találkoztak a karantén alatt, melyben konkrétan tudtunk segíteni egymásnak, és ez mindannyiunkra pozitívan hatott, erőt adott. Ilyen volt, mikor a Majorka Színház összes előadása elmaradt a vírushelyzet miatt, és élő közvetítést szerveztünk nekik a szintén üresen maradt KCSE GRUND-ról. Innentől heti többször is élőztek, ami nagyon nagy erőforrás volt az otthon maradt családoknak. A családok szeretete pedig szintén hathatós, mert a karantén alatti élőközvetítésekre a „virtuális kalap” tartalmát utalva gazdagították.

A Nyugdíjas Ifjak Klubjával napi szinten tartottuk a kapcsolatot, ha már nem találkozhattunk.

Idősebb szomszédoknak sokan vásároltak.

KCSE önkéntesünk, Pásztor Mónika volt az első, aki közösségi beszerzést tett lehetővé maszk és kesztyű kellékekre és ki is szállította kedves szavak mellett.

A Zárbarát KCSE Vállalkozói Partner cég latex kesztyű adománnyal segítette a közösséget, amit a KCSE Grundon lehetett átvenni.

A Sandland pékség elindította a karantén alatt a házhozszállítást, melyhez Szalai Gergő önkéntesünk készített webshopot.

Vállalkozói partnereink számos ingyenes, kedvezményes lehetőséggel segítették a családok életét.

Pedagógusnapra a közösség egy meglepetéssel készült: – aszfalt köszönetet és rajzokat készítettünk a suli elé, és az időjárás bizonytalansága miatt eleve digitális üzenetként terveztük a digitális oktatóknak.