Egyéb kategória

2021-ben is számíthatunk egymásra!

Ebben az évben lesz 10 éves a Káposztási Családok Egyesülete.

Hálásak vagyunk, hogy ezeket a nehezebb időket is közösségben élhetjük meg, amiben megtapasztaljuk, hogy mennyire számíthatunk egymásra.

Most, az év elején, figyelünk. Jelen vagyunk.

Megpróbáljuk értelmezni és érezni, hogy mik a kereteink (külső és belső) és a terveinket miképpen valósítsuk meg úgy, hogy azokból a legtöbbet hozzuk ki.

Kívánunk testi, lelki egészséget és barátokat, társakat, akikkel lehet örülni kis és nagy dolgoknak, online/offline egyaránt.

TOVÁBB
Egyéb kategória

Adventi koszorúkötés másképp

Kedves Családok!
10. év, hogy Adventi koszorúkötést szervez a Káposztási Családok Egyesülete.
Idén egy teljesen járványbiztos lehetőséggel állunk elő, igyekszünk rugalmasak lenni és megtalálni a módját, hogyan tudjuk az évről évre kb. 200 fő, kb 50-60 család közös koszorúkötését segíteni)2020-ban ez az esemény azzal lesz közösségi, hogy ki-ki otthonról köti a saját koszorúját.Az alapanyagokat fogjuk biztosítani és csomagban árusítani.

TOVÁBB
Egyéb kategória

Ezerrel a közösségünkért!

Kedves Családok!

A Káposztási Családok Egyesülete 10 éve ezerrel dolgozik a helyi közösségért.

10 év alatt először kerülünk most (a járványhelyzet miatt) olyan anyagi problémák, kihívások elé, amiben a közösség segítségét kérjük az egyesület további működéséhez. 

Támogassatok most ti is minket 1000-rel, ha fontos számotokra mindaz, amit a KCSE tesz értetek.

TOVÁBB
Egyéb kategória

2 éves a KCSE GRUND!

Hálásak vagyunk, hogy már 2 éve jelen lehetünk a KCSE központban, a helyünkön!

Köszönjük a sok szép pillanatot, remek találkozásokat, bizalmat!

Mozgalmas 2 év van mögöttünk, számtalan pozitív élmény, mellyel a közösség erősödött.

TOVÁBB
  • 1
  • 2