Egy év a közösség szívében
KCSE 2024. augusztus – 2025. július | Éves összefoglaló
Van egy hely Káposztásmegyeren, ahol az emberek nemcsak köszönnek egymásnak, hanem meg is hallgatják egymást. Ahol anyukák, apukák, gyerekek, nagyszülők, vállalkozók, fiatalok és idősek közösen alakítanak ki egy olyan közösséget, amely valóban él – együtt dobban, együtt nevet, együtt gondolkodik, ez a Káposztási Családok Egyesülete (KCSE). Szeretettel osztjuk meg veletek, micsoda mozgalmas, tartalmas, szívet melengető évet zártunk a 2024/25-ös évben.
Mottónk: “Azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek.”
Az elmúlt évek közösségépítő munkájának eredményeként a legelső eseményre 2024. augusztus 30-án került sor, ahol közösségünk két kiváló tagját jutalmazták az újpesti Városházán. Smohayné Simon Gyöngyvér, a Káposztási Családok Egyesülete alapító-vezetője Újpestért Díjat vehetett át, Uracs Ildikó, a Megyeri Klub munkatársa tevékenységét pedig Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelével ismerték el.
8 klub – 1 közösség
Egyesületünk idén 14. születésnapját ünnepelte, és büszkén mondhatjuk: mára már 8 aktív klubunk működik rendszeresen:
- KCSE Baba-Mama Klub – már a 12. évad!
Heti rendszerességgel tartott klubunkban kisgyermekes anyukák osztják meg örömeiket, dilemmáikat. Vendégeink között pszichológus, sminkes, HR-szakértő, kutyakiképző/óvodapedagógus hallgató is megfordult. Foglalkoztunk testvérféltékenységgel, szobatisztasággal, ünnepi hagyományokkal, transzgenerációs mintákkal, munkába való visszatérés kérdéseivel, sminkeléssel, baba és kutya együttélésével – de sokszor csak játszottunk, nevettünk, beszélgettünk.
Klub koordinátorok: Miklósi-Radics Orsi, Sikora-Debreceni Cintia és Fonyódiné Janóczki Judit,
Kovács Lilla - KCSE Vállalkozói Klub – üzleti reggelik közösségben
Havi találkozóinkon helyi vállalkozók osztottuk meg tapasztalataikat: éves tervezés, márkaépítés, generációk közti kommunikáció, vállalkozás célja és értékei. Megvitattunk olyan témákat is, amik elsőre talán nem is tűnnek fontosnak, mint a pihenés, rekreáció beépítése a vállalkozás éves tervezésébe. Rengeteg tapasztalat hangzott el, mindig tanulunk egymástól. Csodálatos együttműködések alakulnak ki és rengeteg inspiráció születik egy-egy találkozás alkalmával. A Vállalkozói Partner Program is folyamatosan fejlődik, sok új partnerrel bővültünk az idén is.
Klub koordinátorok: Ambrózay Anikó, Bognár Attila, Magyar Zita, Smohayné Simon Gyöngyvér, Smohay Ferenc - KCSE Férfi Klub – humor, whisky és kolbásztöltés
A férfiak is aktívan és lelkesen építik közösségüket, sok új támogató ismeretség születik körükben is. A klubalkalmak tematikái szerteágazóak, volt közöttük pénzügyi ismeretekről szóló előadás, de részt vehettek időutazásban is, ahol az egyes évekhez kapcsolódó whiskykkel is megismerkedhettek. A cognac történelme, előállítása, sörtörténet, virtuális utazás Mexikóba, a tequila és mezcal hazájába, természetesen kóstolóval, sőt még kolbásztöltés is szerepelt az idei év programjai között. A közösség humora és energiája felejthetetlen.
Klub koordinátor: Fonyódi Péter egy szuper koordinátor csapattal - KCSE Nyugdíjas Ifjak Klubja – példaértékű aktív élet
Immár 11 éve működik ez a csodás közösség, amely minden alkalommal bebizonyítja, hogy az együtt töltött idő igazi érték. Kéthetente találkoznak a klubban, de a közös programok ezzel messze nem érnek véget. Hetente több alkalommal is összejönnek, hogy kiránduljanak, múzeumba látogassanak, táncoljanak, bowlingozzanak, játszanak, beszélgessenek vagy épp együtt tornázzanak. Az újpesti Önkormányzat támogatásával két buszos kirándulást is sikerült megszervezniük, amelyek nagy élményt jelentettek minden résztvevőnek. Februárban fergeteges farsangi bulit tartottak tánccal, énekléssel és sok-sok mókával. Igazán büszkék vagyunk nyugdíjasainkra, hiszen közösségépítő munkájuk példaértékű. Jó látni, milyen sok örömet jelent nekik az együttlét és mennyi energiát képesek adni egymásnak.
Klubvezető: Kiss Benedek Józsefné
NYIK Kulturális Igazgató: Zellerné Lengyel Rózsika - KCSE Laza Anya Klub – Lazannya
Havonta egyszer találkozunk, közösségben töltődünk. Női estek, beszélgetések, játékok, álomtábla-készítés, zene, kikapcsolódás. Minden alkalom egy kis oázis a rohanó hétköznapokban. Októberben egy nagyszerű előadásban lehetett részünk, Bihari Viki: Erőszakmentes kommunikáció témában osztott meg velünk nagyon értékes gondolatokat, amiket lehetőségünk volt a gyakorlatban is kipróbálni. Májusban pedig egy igazán különleges és nagy hatású klub alkalmon vehettünk részt. Vendégünk, Salamon-Horváth Henriett, a Szegedi Tudományegyetem mentálhigiénés mesterszakos végzős hallgatója, a lehető legjobbkor érkezett hozzánk. Az est témája mindenkit megérintett, elgondolkodtatott és feltöltött, pont úgy, ahogy az a klubunknak is a célja. Az izgalmas ismertető és játék után együtt készítettünk ’álomtáblát’, amely során kiszakadtunk a hétköznapok rohanásából és a belső világunk, vágyaink, régi és új álmaink felé fordultunk. Így csendben, észrevétlenül, mélyen közelebb kerültünk önmagunkhoz. Hálás köszönet Heninek és minden Lazannyának ezért a meghitt, inspiráló alkalomért!
Ebben az évben nem volt koordinátora a klubnak, azonban Smohayné Simon Gyöngyvér és Tóth Annamária lelkes közreműködésével és szervezésével az idén is sikeresen megvalósultak a találkozások. Köszönjük a közreműködést nekik, jövőre pedig már új koordinátor csapat szervezi az alkalmakat. - KCSE Könyvklub
Olvastunk idén Szabó Magdától Grecsó Krisztiánig, Kosztolányitól Kazuo Ishiguro-ig. A beszélgetések mélyek, gondolatébresztőek voltak. Élénk és értékes beszélgetések alakultak ki egy-egy könyvhöz kapcsolódóan és attól eltérve is. A beszélgetéseket Lami Pál tanár úr segítette, hálás köszönet a lelkes és érdekes hozzászólásaihoz és a beszélgetések irányításához.
Klubvezető: Hatala Réka - KCSE Szabaduló Szombat – a gyerekek játszóklubja
A ‘Szabaduló Szombatot’ másfél évvel ezelőtt indítottuk el először és mára a 6-10 éves gyerekek kedvenc játszóklubja lett, míg a szülőknek egy 4 órányi “kiszabaduló” lehetőség. Több évnyi klubvezetés, gyerektábor és animátorképzés után érett meg ennek a programnak a gondolata. Havonta egyszer 4 órát játszanak együtt a gyermekekkel animátoraink és segítőink, akik középiskolásként a közösségi szolgálat lehetőségével vagy egyetemistaként az ELTE ÁJK Társadalmi felelősségvállalás kurzus résztvevőiként vagy egyszerűen csak visszatérő önkéntesként kapcsolódnak ehhez a programunkhoz. Ebben az évben is volt kincskeresés, társasjáték és rengeteg mozgásos és közösségi játék. A gyerekek jól érzik magukat míg a szülők ezalatt feltöltődhetnek.
Klub koordinátor: Smohayné Simon Gyöngyvér - Animátorképzés a KCSE-ben – játszva szolgálnak és szereznek tapasztalatot
A Káposztási Családok Egyesületénél 4 éve működik animátorképzésünk, ahol középiskolás és egyetemista fiatalok készülnek fel arra, hogy játékos, élményteli programokat vezessenek gyerekeknek. Rövid képzést követően élesben próbálhatják ki magukat – például a ’Szabaduló Szombat’ nevű játszóklubunkban. Ez nemcsak remek gyakorlati tapasztalat, hanem közösségi szolgálatként is elszámolható: a középiskolai 50 órás program mellett az ELTE ÁJK hallgatói is nálunk tölthetik a Társadalmi Felelősségvállalás kurzus gyakorlati részét. A fiatalok mindig nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a munkába és sokan visszatérnek, még akkor is, ha már minden kötelező órájukat teljesítették. Igazi öröm velük dolgozni!
Klub koordinátor: Smohayné Simon Gyöngyvér
Kiemelt rendezvényeink
- Családi fotózás
November elején ismét egy szép hagyomány folytatódott: Kőhidai Szabolcs fotós ebben a tanévben is örömmel ajánlotta fel és valósította meg a KCSE családok számára az erdei családi fotózást. A fák között, a természet ölelésében szebbnél szebb pillanatok születtek és lettek megörökítve csodálatos fotókon. Ez a lehetőség nemcsak szép emlékeket adott, hanem erősítette a családi kötelékeket, párkapcsolatokat és a közösségi összetartozást is. A KCSE több mint tíz éve biztosítja ezt a különleges alkalmat Smohayné Simon Gyöngyvér lelkes szervezésének köszönhetően. - Adventi koszorúkötés – az ünnepvárás közös élménye immár 14. alkalommal
Már hagyomány, hogy együtt készülünk a karácsonyra. Az adventi koszorúkötés nemcsak kreatív alkotás, hanem mély ráhangolódás az ünnepre is sok közös beszélgetéssel, meghitt pillanatokkal. Ebben az évben is csodás koszorúk készültek segítő kezekkel és tapasztalt vezetőkkel. Programfelelős: Smohayné Simon Gyöngyvér és Tóth Annamária. Nagyon nagy köszönet a Laza Anya Klub tagjainak a sok segítségért! - Házas-Társas-Játék – a Házasság Hetén
2025. február 15-én, a Házasság Hete keretében vidám, játékos délutánt tartottunk pároknak. A társasjátékok – Hitster, Azul, Csak egy – nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem erősítették a párok közötti kommunikációt, együttműködést is. A Házas-Társas vidám légkörben telt, sok-sok nevetéssel és igazi egymásra hangolódással. Köszönjük a házigazda pároknak a játékvezetést: Fonyódi házaspár, Judit és Péter – Kópházi házaspár, Eszter és Attila – Szalai házaspár, Enikő és Gergő. - Nádas József Szavalóverseny – 2025
Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 2025-ben is megrendezte hagyományossá váló Nádas József szavalóversenyét. Különösen szép emlék számunkra a 2025. március 21-ei verseny, hiszen a KCSE is aktívan közreműködhetett az eseményen. Smohayné Simon Gyöngyvér, az egyesület alapító-vezetője, zsűritagként képviselte a KCSE-t Dr. Baracsi Katalin meghívására, aki nemcsak az esemény háziasszonya és főszervezője volt, hanem mindkettőjükhöz hasonlóan az iskola büszke öregdiákja is, valamint mindketten a KCSE Vállalkozói Partner Program tagjai. Lenyűgöző volt a fiatal szavalók teljesítménye, elhivatottsága. Büszkék vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a jeles kulturális eseménynek. - KCSE Szalon – kultúra közösségben
A KCSE Szalon szervezésében, 2025. április 12-én egy különösen emlékezetes előadásban lehetett részünk az újpesti Ifjúsági Házban: Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg zenés felolvasószínháza Seres Tamás rendezésében, Vecsei H. Miklós és Csorba Lóci lenyűgöző színpadi előadásában. Az előadás az eredeti szövegre és rajzokra épülve egy egyedi hangulatvilágú, kétszemélyes, zenés színházi előadás volt. Egy időutazás, néhol mese, néhol dal, néhol narráció és néhol effektek. A „kis herceg” azonban nem csak egy színházi élmény volt, hanem közös gondolkodás az emberi kapcsolatokról, értékekről, gyermeki nézőpontról. Minden korosztály számára adott valami fontosat, valamit, amit hazavihettünk magunkkal és tovább élhetett bennünk.
A Szalon célja, hogy valódi értékek mentén, elérhető közelségben hozza el a kultúrát – beszélgetésekkel, előadásokkal, inspiráló találkozásokkal.
Köszönet Bedő Kata alpolgármester asszonynak és az Újpesti Kulturális Központ munkatársainak, hogy a színházteremben tarthattuk az eseményt. Az előadás témájához kapcsolódva egy kiállítás is társult: Simon András és Szántó Dezső grafikusművészek ’Jól csak a szívével lát az ember’ című kiállítása.
Rendezvényszervező: Smohayné Simon Gyönyvér - KCSE 14. Születésnap
A Káposztási Családok Egyesülete idén ünnepelte 14 éves megalakulását és az elmúlt évekhez hasonlóan egy bográcsos ebéddel és játékos, beszélgetős, közös ünnepléssel köszöntük meg tagjainknak, segítőinknek azt a rengeteg odaadó munkát, amivel szebbé és jobbá formálhattuk közösségünk életét. A Homoktövis Általános Iskola közösségi kertjében és az iskola udvarán tölthettünk el egy csodálatos napot sok-sok játékkal, közös fénykép készítésével majd a bográcsban főtt lecsóval csillapíthattuk éhségünket.
Szervezők: Magyar Zita, Smohayné Simon Gyöngyös, Tóth Annamária - KCSE közgyűlés – közösségből születik minden
Közösségi élmény volt ez is – nem csak adminisztráció. Különleges pillanat volt, amikor a 14 éve alapító családok és a régi-új tagok együtt ültek körbe és beszélték meg tapasztalataikat, élményeiket és közös terveiket. Olyan közös munka és összetartozás érződött, amit csak éveken át épített, valódi közösségek tudnak megteremteni. - KCSE MesÉlő-Társas-Játék nyári műhely
Ismét megrendezésre került a MesÉlő-Társas-Játék nyári műhely. Sok gyermek visszatérő résztvevője már a hétnek, de csatlakoztak hozzánk újabb gyerekek is, akiket nagy szeretettel fogadtunk. Öt nap felejthetetlen élmény a gyerekeknek sok- sok játékkal fűszerezve.
Műhelyvezetők: Boronkai Zsófia, Molnár Katalin
Új lendület a KCSE-ben
Nyáron három nagyszerű hírrel gazdagodtunk:
- Magyar Zita júniustól közösségi–civil szervezőként erősíti a KCSE csapatát. Az elmúlt évek során az önkéntes munkákon és a KCSE-s tagságon keresztül már dolgoztunk együtt és megismerhettük őt. Amikor tavasszal elérkezett az idő, hogy Smohayné Simon Gyöngyvér művészeti munkája miatt fokozatosan elkezdje átadni a feladatait, nem volt kérdés, kit kérdezzünk meg. A szeptemberi évkezdésre már közösen készülünk.
- Riskó Adrienn, a Kodolányi János Egyetem közösségszervezés szakos hallgatója nálunk tölti szakmai gyakorlatát és már most remekül együttműködünk. Egy lendületes, aktív csapatmunka kezdődött vele.
- Hamarosan csatlakozik hozzánk munkatársként Molnár Katalin is, aki eddig is lelkes önkéntesként és animátorként segített. Hálásak vagyunk, hogy velünk van!

Programjainkról a beszámolókat az alábbi linken lehet megtekinteni:
https://www.facebook.com/kaposztasicsaladok
Köszönet
Köszönjük Újpest Önkormányzatának a Civil Alap támogatását (600.000 Ft), minden önkéntesünknek a lelkes munkát, tagjainknak a részvételt, vállalkozóinknak az összefogást, klubvezetőinknek a fáradhatatlan szervezést, fiatal segítőinknek az odaadást és azt a sok-sok háttérmunkát, amit rengeteg tagunk végez önkéntesen! A Káposztási Családok Egyesülete ezúton is szeretettel megköszöni mindazoknak a
támogatását, akik személyi jövedelemadójuk 1 százalékát felajánlották civil szervezetünk részére. Az elmúlt év során ismét bebizonyosodott: a közösség az, ami megtart és felemel. Együtt ünneplünk, tanulunk, dolgozunk és játszunk. Ez a mi erőnk. És ebben az erőben ott van mindannyiótok keze, mosolya, jelenléte.
Találkozunk szeptemberben a klubokban és a programokon!
Káposztási Családok Egyesülete
Mert az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék.



Legutóbbi hozzászólások