Egy egy napos játékra hívunk titeket, ami játékosan, mesébe helyezve mozgatja meg együtt a családokat Berg Judit egyik híres regénye alapján. A kerettörténethez engedélyt kaptunk az írónőtől.

A szabadlevegőn zajló séta, közös kaland, játék segít feldolgozni a minket is érintő mindenféle eseményt, miközben szórakoztató és közösségépítő élményt ad. Egy célért indítjuk hajóink útnak. A pontos (káposztásmegyer 2-i) találkozási helyet a jelentkezőknek szeptember 16-án emailben írjuk meg.

Korábbi játékainktól eltérően személyes állomások várják az úton lévőket a kikötőkben és terveink szerint a legénységet összekovácsoljuk az út során, tehát mi 4 hajót bocsátunk vízre, melynek legénysége a jelentkezőkből adódik össze és 4 különböző kikötőből indul.
Nem hajóverseny, hanem megosztott munka, a különleges rakományunk, csak így jut biztonsággal célba. A célban találkozunk és a rakományt kipakoljuk együtt.

A küldetés sikerességét egy kis harapnivalóval és itókával is megünnepeljük a 4 felé osztott és célban egyesített legénységünk tagjaival. ( ez zárt térben lesz és ez a része fakultatív)

A családok, a közösen regisztráló nyugdíjasok egy „csónakban eveznek”, nem választjuk szét őket ilyen egységenként.

Szeptember 16-án mindenképp írunk egy pontos emailt melyik hajó mely kikötőből indul, vagyis a legénységet 4 felé osztjuk.

KCSE tagoknak, rendszeres támogatóinknak és a Vállalkozói partnereknek ingyenes, de regisztráció köteles.

További résztvevőknek: 2000 Ft/család

Jelentkezés itt: https://kcse.booked4.us/public/book
szeptember 17-nél kattintsatok rá és töltsétek ki szeptember 15-ig.