A KCSE-ben az önkéntesség egy életérzés.

Nálunk annak, aki szeretne segíteni, egy ügyet előremozdítani, komolyabb projektben részt venni, erre mindig van lehetősége. Számos szervezettel, intézménnyel állunk kapcsolatban, az együttműködésünk folyamatos, így nem csak a KCSE keretein belül, hanem külső szervezeteknél is van lehetőség önkénteskedni.

Az önkéntes lehetőségek együtt is alakulnak, és személyre is tudjuk szabni.

Lehet évi egy nagy projektben részt venni és abba belefektetni energiát (pl. adventi koszorúkötés, vagy Káposztási Családosok napja), lehet háttérmunkákban segíteni, és lehet folyamatosan aktívnak lenni.

Lehet közösségi szolgálatot tölteni nálunk a középiskolás fiataloknak. Gyerekeinknek is fontos példa és lehetőség, hogy ők is kivehetik a részüket szüleikkel együtt az önkéntes segítésben.

De! Nagyon fontos, hogy a KCSE-nek lehet úgy is tagja valaki, ha nem tud aktivitást vállalni és lehet úgy besegíteni is a KCSE-be, hogy valaki nem tag (bár persze érdemes tagnak lenni ?). Fontos, hogy az aktív szemlélődés is belefér és nem várjuk el, hogy valami extrát vállaljon bárki.

Évről évre meghatározzuk a prioritásokat, programokat, és előzetesen fel is mérjük, hogy ki miben venne szívesen részt a segítői, önkéntes oldalon.

Megtaláljuk a módját, hogy az otthonról végezhető (lektori, kommunikációs, adminisztratív vagy éppen kézművességet előkészítő) tevékenységekből azok vegyék ki a részüket, akik ezt örömmel csinálják és annyit tegyenek, amennyit jó szívvel tudnak vállalni.  Ha az önkéntesség ilyenformán is zajlik, így is meg van az erő, ami a tagjainkat összeköti, még ha külön-külön otthon végzett tevékenységről is van szó, mert a cél közös.

Csapatokban dolgozunk, a csapatmunka erejében hiszünk. Közös céljaink eléréséhez sok kicsi mozzanat, lépés szükséges, ebből a csapat tagjai mind kiveszik a részüket. A KCSE-ben sokan részt vehetünk egyszerre a közös ügyek előkészítésében és a siker, az öröm is közös lesz.

Van, aki a rendezvények berendezésében, elpakolásában, fotózásában segít, más a kommunikációban, grafikában, marketingben, pályázatírásban, lektorálásban, adminisztrációban, ügyeletben, szerelésben, véleményezésben, szervezésben, hivatalos ügyekben, kézművességben, van, aki pozitív visszajelzéseivel, mások a klubok vezetésével vagy éppen anyagi támogatással, ötletekkel, kapcsolatokkal, szakmai tudással, eszköz beszerzéssel, gyerekvigyázással segíti önkéntesen az egyesület munkáját.

A KCSE Baba-mama klub vezetői csapata például mindig önkéntes anyukákból áll, és a csapat általában évről évre változik. Természetes, hogy az élet megy előre, nőnek a gyerekek, visszatérnek az anyukák dolgozni, vagy épp munkahelyet váltanak a tagok, költöznek a környéken belül, újabb gyermek születik vagy más fontos dolog történik a tagok életében, és esetleg a korábban önkéntesen vállalt feladatukat át kell, hogy adják másnak. Eddig szerencsére mindig voltak olyan önkénteseink, akik a klub vezetését szívesen elvállalták és magas színvonalon végezték.

Új tagokkal is mindig bővülünk. Az, hogy ki mit tud vállalni, mibe kapcsolódik be, hamar kiderül az első személyes beszélgetésen

Fontosnak tartjuk, hogy a KCSE tagok, önkénteseink megismerjék egymást. Havi egy csapatépítő alkalmat be is vezettünk, ahol beszélgetünk, játszunk. Ennek egyik célja, hogy népes csapatunk minél több tagja személyesen is megismerje egymást. A KCSE tagoknak, önkénteseknek egy külön belső levelezőlistája is van.

Az átlátható kommunikációt is nagyon fontosnak tartjuk. Azt látjuk, hogy az átlátható kommunikáció, valamint a folyamatos közös munka egy olyan köteléket eredményez számunkra, ami mintegy közös tudás, összemosolygás, mely erősíti egész lakókörnyezetünket. Van, akikkel gyakrabban találkozunk személyesen (suli, ovi, vagy bölcsi miatt), másokkal ritkábban, mégis nagy élmény, hogy az egyesületi önkéntesség és a közös tudás, folyamatok összekötnek minket és kapcsolatban vagyunk.

Az egyesületi önkéntesség egy olyan kreatív lehetőség, mely számos ötletet, kezdeményezést elindított tagjainkban. Például ilyen a szemétszedés, ifjúsági koncertek, férfi klub, kórus, könyvklub, társasjáték klub, sulifestés, aszfalt-rajzos meglepetés flashmobok…

Mindent azért csinálunk, mert jó csinálni, mert örömet ad, mert nagy hatású, értékes és mert közben talán jobb emberek is leszünk.

Egyik legszebb, leginkább örömet adó nagyszabású közösségi önkéntes munkánk a Homoktövis Iskola folyosóinak festése volt, amiben az egyesület mind a kommunikációban, toborzásban, szervezésben, koordinálásban, szakmailag a festés vezetésével és a munka kiosztásával 6 napon át, napi 40 önkéntessel dolgozott, teljes összhangban és fülig érő szájjal. A KCSE tagok, önkéntesek gyerekei is sokan járnak a Homoktövis Iskolába, ahol ugye szülők is vagyunk. A 40 önkéntes között szülők, tanárok és szülő KCSE tagok gyerekeikkel egyaránt voltak és ünnepi lélekkel gondolunk erre az óriási közös ügyre.

Önkéntes lehetőségeink változatosak és tőled is függnek. Sok szeretettel várunk tagnak!

Lépj velünk kapcsolatba: info@kaposztasicsaladok.hu